2006

Generációváltás és konszolidáció

Kovalszki Péter
Shelby, Michigan

Közben elfoglaták helyüket az MBK vezetésében azon fiatalok, kik már az MBK-ban nőttek fel, a Magyar Heteken ismerkedtek meg a közösséggel- így Bokor Erika, Somogyi Ilona és Megyeri József, és 2OO6-ban Bokor Erikát választottuk gondnoknak.Ez generációváltást jelzett, és jól is jött közösségünknek az agilis, ötlet-és energiadús fiatalok munkavállalása, hiszen sokmindennel szembesültünk azidőben- anyagi nehézségekkel, a Lake Hope-i konferenciaközpont ( a Laurel Lodge) leégésével , Emiatt aztán évekig az őt mérföldre fekvő Zaleski St. Sylvester templomának közösségi termét kellett béreljük délelőtti és esti műsorainkhoz, és naponta kétszer is oda-vissza utazzunk. Megyeri József igen lendületesen állt neki második honlapunk, az itt-ott.org fejlesztésének, scannolta és felhelyezte meghívóinkat, folyóiratainkat és folyamatosan kalendáriumainkat, multimédiás tartalommal töltötte meg azt. Ehhez járult még jó közösségszervezői és kapcsolattartó munkájuk-különösen Chicago környékén , de nemcsak ott! - amelynek eredményeként közösségünk egy újabb periódusváltásra készülhetett fel.

Ez időszak gondnoka Bokor Erika ( 2OO6-2O11) volt, de a tanács felújulása tágabb körben valósult meg-ekkor került a tanácsba Minger Hajnal(aki  két éve az újan teremtett gondnokhelyettesi tisztséget tölti be ), Fazekas Zsuzsánna , Simon Éva és mások, s a chicagoi megerősödést a Detroit- Ann Arbor-i helyi közösség izmosodása is kisérte.

Helyi közösségeink mellett említenem kell társközösségeinket is-  a Chicago Magyar Club-ot(elnök Krémer Sándor), a Connecticut-i Magyar Kultúregyletet (elnök Somogyi Balázs),a Minnesota Hungarians-t(elnökasszony Grauzer Csilla) –kik tavalyi találkozónkon mind jelen voltak és beszámoltak közösségükről , valamint   testvérközösségünket , a vajdasági Kisoroszi Tájház-at(elnök Talpai Sándor), melynek tavalyi éves találkozóján több MBK-tagunk is résztvett, s erről  Bokor Erika beszámolt kalendáriumunkban is.